otp bank

A CIB Banknál is jön az Apple Pay, még idén

A CIB Banknál is jön az Apple Pay, még idén

Az OTP megegyezett az Apple-lel, így elérhetővé vált az Apple mobilfizetési szolgáltatása Magyarországon, azaz az iPhone-felhasználók is kipróbálhatják itthon az NFC-s mobilfizetést - jelentették be az OTP Bank keddi sajtótájékoztatóján. Röviddel ezután a CIB Bank egy állásfoglalást tett közzé, melyből kiderül: még idén a CIB ügyfeleknek is elérhetővé válik az Apple Pay.

Debreceni cégvezető: a biztos fizetés már nem elég a fiatal dolgozóknak

A munkaerőhiány és a finanszírozás - vágja rá Jámbor Ferenc, a Naturice Kft. egyik ügyvezető igazgatója arra a kérdésre, mi jelenti a legnagyobb kihívást számukra. Munkaadói szemmel úgy látja, vidéken nagyon nehéz a helyzet, a dolgozók kevés munkával szeretnének sok pénzt keresni, ami ma már nehezen kivitelezhető.

Nem álom az egész éves balatoni szezon - csak legyen, aki kiszolgálja a vendégeket

A badacsonyi régió már nem csak nyáron vonzza a turistákat. Hosszú út vezetett ideáig, és a Hotel Bonvino Wine&Spa ügyvezető igazgatója szerint továbbra is rengeteg fejlesztésre volna szükség. Az OTP Business Nagykövet Programban részt vevő Török Péterrel a balatoni vállalkozások kihívásairól beszélgettünk.

Purhabbal kezdtek, most az utasszállító repülőgépek konyhablokkjait készítik

Merni kell nagyot álmodni - ez a sikeres vállalkozás titka a kiskunhalasi Pannon Pur Kft. ügyvezető igazgatója szerint. A cég kötőelemek kereskedelmével foglalkozik, termékpalettájukon megtalálható a purhab, a szilikon, a szegecs, a tipli, és idén kezdik el kiskunhalasi telephelyükön utasszállító repülőgépek konyhablokkjait készíteni. Az OTP Business Nagykövet Programjában részt vevő Nagy Viktorral a KKV szektor kihívásairól beszélgettünk.

Nettó 600 ezres fizetést is kereshetnek a sofőrök: de hogyan élnek túl a kis fuvarozó cégek?

A sofőrhiány, az üzemanyag árának változása és az emelkedő útdíj egyaránt nehezíti a fuvarozók helyzetét. A kisvállalkozások létszámának csökkenése folyamatos: az Opten adatai szerint több mint 900 fuvarozó cég szűnt meg Magyarországon két év alatt. Az Euro Dori Transport HU Kft. az általa kifejlesztett rendszerrel épp ezeknek a vállalkozásoknak nyújt segítséget. A cég üzletfejlesztési és kommunikációs igazgatójával - az OTP Business Nagykövet Programjában is részt vevő - Siska Miklóssal beszélgettünk a fuvarozási piac nehézségeiről.

Az OTP-t is felminősítette az S&P (korr.)

Az ország hitelminősítésének múlt pénteki javítását követően ma úgy döntött a Stantard and Poor's, hogy a legnagyobb magyar bank ún. Szanálási Partnerkockázati minősítését is javították egy fokozattal "BBB-" fokozatról "BBB"-re. A hosszú lejáratú deviza adósságának besorolása "BBB-" fokozaton maradt.

Sosem késő elkezdeni: így lett a 40 éves rendőrből sikeres vállalkozó

Vállalkozni kockázatos dolog: a havonta alakuló több ezer cég jelentős része a statisztikák alapján várhatóan kérészéletű lesz. Bártfai Tibor, az OTP Business Nagykövet Programban résztvevő Galga Invest Zrt. vezérigazgatója viszont 40 évesen úgy döntött, hogy kockáztat. Nem bánta meg.

Nem tűnik fontosnak, mégis a cég sikere múlhat a névválasztáson

Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a névválasztásnak, pedig döntő lehet a cég sikere szempontjából. A jól csengő név sokszor kevés, ennél sokkal praktikusabb elvárásoknak is meg kell felelnie. Az OTP Business Nagykövet Program egyik résztvevője - világítástechnikai cégével - mindezt a saját kárán tanulta meg.

PannErgy-célárat emelt az OTP

Az eddigi 1072 forintról 1090 forintra emelte a PannErgy-részvényre vonatkozó tizenkét havi célárfolyamot az OTP Research.

Hatalmasat csökkenhetett 2018-ban a magyar államadósság

A költségvetési kiadások visszafogott növekedése mellett a bevételek látványosan emelkedtek 2018-ban, ennek köszönhetően az OTP elemzőinek friss várakozása szerint valóban jobb lehet a tavalyi deficit a hivatalos célnál. Közben a kormány az államadósság-csökkentés terén is a tervezettnél nagyobbat lép előre.

Videó: Elvis a csúcson az OTP-nél

Több mint 600-an jelentkeztek az OTP Bank IT Competition nyelvfüggetlen programozó versenyére. A döntőben 80-an mérték össze erejüket a Groupama Arénában - tájékoztatta az OTP Bank a Portfolio-t.

Rendkívüli jutalmat kap minden OTP-s dolgozó

Rendkívüli jutalmat kap minden OTP-s dolgozó

Minden korábbi csúcsot megdöntött az OTP 2018-ban, Csányi Sándor értékelése szerint a bankcsoport új szintre lépett, és ezt együtt ünnepeli meg a társaság a dolgozóival - olvasható ki a szerkesztőségünk birtokába került belső tájékoztató levélből. Ezért az a döntés született a banknál, hogy még a karácsonyi szünet előtt minden OTP-s dolgozó egyhavi rendkívüli jutalmat kap.

Gyűlnek a viharfelhők a magyar szempontból fontos gázvezeték-projekt felett

Gyűlnek a viharfelhők a magyar szempontból fontos gázvezeték-projekt felett

Miközben Szerbia már konkrét lépéseket tesz a Török Áramlat gázvezeték második ágának területén áthaladó szakasza építésére, Bulgáriában kétségek merültek fel a projektben való részvétel előnyeivel kapcsolatban. A magyar gázellátási tervekben is jelentős szerepet kapó Török Áramlat előképének tekintett Déli Áramlat projekt nem kis részben szintén a bolgár aggályok miatt hiúsult meg 2014-ben.

Átalakulnak a banki hűségprogramok: már nem csak a kedvezmény a lényeg?

A hűségprogramok évek, évtizedek óta meghatározó projektjei a bankoknak. Ezek a programok egyrészt fontos szerepet játszanak az ügyfelek hosszú távú megtartásában, másrészt segítenek új ügyfeleket vonzani. De milyen kihívásokkal küzdenek ezek a rendszerek? Mennyire van hatással rájuk a digitalizáció, és az egyre inkább "digitálissá" váló ügyfelek mennyire ragaszkodnak hozzájuk? Körképünkben ezekről is kérdeztük három magyarországi bank, a Raiffeisen-t, az UniCredit és az OTP szakértőit.

Modellváltás az OTP-nél: még gyorsabb fejlesztések jöhetnek

Napjainkban a vállalatok hatékony működésében minden korábbinál nagyobb szerepe van a rugalmasságnak, vezetőknek és beosztottaknak egyaránt folyamatosan alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó körülményekhez. A 21. századi piaci és fogyasztói igényeket a hierarchikus munkahelyi felépítés, azaz a klasszikus főnök-beosztott viszony kevésbé képes kiszolgálni, ezért egyre több cég választja az úgynevezett agilis szervezeti modellt, amely az alapoktól kezdve formálja át az eddig ismert vállalati struktúrát. Az OTP Bank - a magyarországi hitelintézetek közül elsőként - komplett igazgatóságok felépítését és belső folyamatokat szervez át a rövidebb fejlesztési idő és a nagyobb munkavállalói elégedettség elérése érdekében. A bank szakértői most egy videóban magyarázzák el, hogy mi változik pontosan és milyen kihívásokat jelent az átállás.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.